Ars Poetica

Borús felhők keringenek manapság,
Fájdalom, teret nyert a nyomorúság.
Kiutat kerestek az ördögi körből,
Balsors integet a torz tükörből.

El a tükörrel - kiáltom - el vele!
Tegyük fel hát az új üveget!
Nemes bizsergés üzen a világról,
Általa már a koldus sem rikácsol.

Szívmelengető érzelem, bölcs gondolat,
Eszed veszted, s hallatod hangodat.
Léted végre értelmét elnyeri,
Lásd hát, miért is jó szeretni!

Kerüld el a hazug, csalfa felhőket.
Balgaság volna ez ilyenkor tetőled.
Hallgasd csak a szíved dallamát
Midőn derűs ég vigyázza éjszakád.

Minden én vagyok

Lágy szellő simogatja arcomat
Miközben sétálok az utamon.
Hallják a fák hívogató hangomat,
Hisz tudják, minden én vagyok.

Becsukom a szemem és érzem a fényt,
Hallom a szerelmes virágok dalát.
Mindenhol ott vagyok, én vagyok a lét,
Látom az élet főnixmadarát.

Nevetve sóhajtok - boldogság.
Ok nélkül, csak vagyok a harmóniában.
Tegnap és holnap. Ostobaság.
Most vagyok a jelen hálójában.

Tisztaság áramlik a tüdőmből
Egybeolvadva a fáradt léggel.
Szívemben az élet bömböl,
Minden én vagyok - kiáltok - érzem!

Együtt hajlok a fákkal, a madár dalol velem,
Mikor a szél kérdez, a szívem hangosan felel.
Napfényt szívok be, hisz ez az élet.
Boldogan, ittasan élvezni a létet.

Tavasszal

Tavaszi szellőt neszel eszem
Meglátom őt, s eszem veszem.
Nevet rajtam szerelmesen,
Rámborul, s elfeledem...

...bánatom, mi régen volt már,
Fagyott hangon ordítottál,
Száraz fájás hullott alá,
Érezvén, hogy jön a halál...

Régi emlék, itt vagy velem.
Együtt nézzük, a mélykék eget.
Rózsaszálat adok neked,
Hadd érezzem tested-lelked..

Fekálíra

egy kis mellékvágányra értem, jelezvén hogy azért kreativitásom igen szélsőséges esetekben is képes megmutatkozni. egy modern vers következik, ami az irónia szerint "azért modern, mert lehet, sőt muszáj benne káromkodni. ettől lesz művészi". az öncélú versírás iskolapéldája, mindenesetre én, és pár barátom is jót nevetett rajta:)



Elvonultak már a felhők
Üresen áll a két nulla
Újra szól az érces csengő
Jelzi, hogy foszlik a hulla.

Bűzölögve szenved csendben
Énekli saját kis dalát,
Kimosni próbálja egyre
Nedves, málló, barna...haját.

Fertőben kúszik, bélsár-tenger.
Undort keltő végterméket
Okádik biz' minden ember,
A büdös darab csúnyán nézett.

Fájunk mondani, ez bizony az,
Mindenki gyárt pedig ilyet.
Derült égből alárothad,
Sokat szarsz, egy nap vagy tízet.

Manapság ez változik,
Egyre rondább lesz már
Fojtogat a léte most is,
Ez a páncél...ez nem kevlár.

Ezek vagyunk mi, ezek bizony,
Fáj de igaz, ez a nagy jellem.
Hiába fog el - látván - az iszony.
Ily bűnös, büdös az ember.

Szaros az élet, szaros a halál.
Büdös a boxer, büdös a kabát.
Rothad az elnök, rothad a polgár,
Bűnös a galamb, bűnös a sakál.

Szaros az anyád, szaros az apád,
Szaros a tanár, szaros a diák,
Szaros a minden, szaros a semmi,
Szaros a világ, szaros a geci.

Büdös a társadalom, szaros.
Szaros már a cipőm is, a balos.
Érted már, te hülye kis szaros?
Szar az élet, apád meg kanos.

Szarból van minden, te meg okádsz,
Fojt a bűze, pedig bújna hozzád.
Magadba fordul saját önnön szarod.
Addig basz az élet, míg vissza nem baszod!