Azt mondják az álmok tanítanak. Megmutatják belső félelmeinket, segítenek átélni azokat az eseményeket, melyektől rettegünk, hogy így kockázat nélkül feldolgozhassuk azokat és erősebbé, bölcsebbé válhassunk. Nem hiszem hogy egyedül volnék azzal az élménnyel, mikor éjszaka vagy hajnalban felriadunk egy számunkra igen rémes álomból, zakatol a szívünk, kiver a víz, és még mindig a hatása alatt vagyunk. Legszívesebben sírni kezdenénk, de mire elerednének a könnyeink, rájövünk hogy ez "csak álom volt", semmi több. Milyen szörnyűségeket kell átélnünk olykor, és melyik az a szörnyűség, amit átélve álmunkban átértékeljük az életünket? Kicsit jobban odafigyelünk másokra, észrevesszük az értékeket, melyeket elfeledettnek hittünk?
Hálás vagyok ennek az álomnak. Hálás vagyok azért, hogy ma kis híján kitértem a hitemből, mikor felébredtem. Így kinyílt a szemem, és újra láthatok dolgokat, olyanokat, amiket kezdtem már elfelejteni. Azt mondják, akkor jössz rá valaminek az értékére, mikor már nem a tiéd. Hálás vagyok, hogy ez "csak álom volt". Így átéltem milyen az, mikor már nem az enyém. Tudom, mennyire is értékes számomra. De még az enyém. Még mindig magam mellett tudhatom. Hálás vagyok, hogy mellettem van. Nem fogom veszni hagyni ezt a kincset, egy életem, egy halálom.
Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése