2009. április 27., hétfő

Másik éjjel a teraszon.

Ott ülök a kanapén, sötét van.
Nem látok semmit..beverem a lábam.
A félelmek már elmentek messze,
Busszal talán, fejüket vesztve.

Beszélek hozzád, mesélek valamit,
Leszarod, alszol, meddők a szavaim.
És némán nyúlnak felém a karjaid,
Kinyomod a szemem, így ülök hajnalig.

Hűvös nyári éjszakán fázunk mind a ketten,
Nem tudom mi a francért nem megyünk be...
Átöleljük egymást, vodkaszagú a csókod,
Ezután a sarokból kiharapom a pókot.

Már nem beszélek, beverted a szám is,
Lassan elvérzek, de te szeretsz azért így is.
Nyolc napon túli csodálatos pillanat,
Talán még élek, mire eljön a pirkadat.

Éjjel a teraszon

Ott ülök a kanapén, sötét van.
A lámpa halványan pislog a teraszon.
Sok száz félelem már odébb van,
Csak te fekszel, és én ülök a teraszon.

Beszélek hozzád, mesélek valamit,
Hangom betölti azt a csöppnyi kis teret,
Majd némán nyúlnak felém karjaid,
Beléjük botlom, belefonódom, szeretem az életet.

Hűvös nyári éjszakán, fázunk mind a ketten,
Átöleljük egymást, s felhevít a csókod.
Gondolatod súgja: "Most újra beléd szerettem."
Úgy mondod, mint egy szerelmes szónok.

Már nem beszélek, ott fekszek a kanapén,
Sose érjen véget ez a pillanat.
Csak úgy fekszünk, tán egy kicsit hülyén,
De maradjunk így, míg elkap a pirkadat.

2009. április 16., csütörtök

Április derekán

Április derekán halkan búg a világ,
Az alkonyat után nyugszanak a fák.
Elcsendesül kinn a számtalan madár,
Serceg benn a parázs, én vagyok az talán.

Ez a csöppnyi lélek szólítana téged,
Halkan kaparászva határtalan léted.
Óvatosan hívlak, csöndben, talán szépen,
Hiszed, vagy ha nem is, szeretlek én téged.

Daloddal megkapom az unott hangú választ,
Belém döfi kését, szomorúvá fáraszt.
Parázs-lelkem éget, keservesen bágyadt,
Ugye csak képzelet, mit rémálomként láttat?

Újra csengő hangod megnyugtat majd talán,
Hiszen tudom jól, hogy elkerül a magány.
Ijesztő démonok fussatok szaporán,
Kirekeszt magából titeket a világ.

Hol van itt már a lant, szépen szóló ének?
Csak egyszerű szavak, mik semmit sem érnek.
Őszintén, bugyután szólítalak téged,
Melletted látom ezt a világot szépnek.