Ott ülök a kanapén, sötét van.
Nem látok semmit..beverem a lábam.
A félelmek már elmentek messze,
Busszal talán, fejüket vesztve.
Beszélek hozzád, mesélek valamit,
Leszarod, alszol, meddők a szavaim.
És némán nyúlnak felém a karjaid,
Kinyomod a szemem, így ülök hajnalig.
Hűvös nyári éjszakán fázunk mind a ketten,
Nem tudom mi a francért nem megyünk be...
Átöleljük egymást, vodkaszagú a csókod,
Ezután a sarokból kiharapom a pókot.
Már nem beszélek, beverted a szám is,
Lassan elvérzek, de te szeretsz azért így is.
Nyolc napon túli csodálatos pillanat,
Talán még élek, mire eljön a pirkadat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése