Április derekán halkan búg a világ,
Az alkonyat után nyugszanak a fák.
Elcsendesül kinn a számtalan madár,
Serceg benn a parázs, én vagyok az talán.
Ez a csöppnyi lélek szólítana téged,
Halkan kaparászva határtalan léted.
Óvatosan hívlak, csöndben, talán szépen,
Hiszed, vagy ha nem is, szeretlek én téged.
Daloddal megkapom az unott hangú választ,
Belém döfi kését, szomorúvá fáraszt.
Parázs-lelkem éget, keservesen bágyadt,
Ugye csak képzelet, mit rémálomként láttat?
Újra csengő hangod megnyugtat majd talán,
Hiszen tudom jól, hogy elkerül a magány.
Ijesztő démonok fussatok szaporán,
Kirekeszt magából titeket a világ.
Hol van itt már a lant, szépen szóló ének?
Csak egyszerű szavak, mik semmit sem érnek.
Őszintén, bugyután szólítalak téged,
Melletted látom ezt a világot szépnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése