Eső

Számtalanszor láttam már
Ahogy az égből hullanak a fájó könnyek
Rövidke kis életre leltem
Születtek, s haltak ők könnyen.

Hosszú útjuk során átszelték
Az egek magas vidékeit
Hogy aztán közénk vegyülve
Kísértsenek ősi emlékeik.

Ma is esett. Hosszan, csendesen,
Méltóságban szálltak alá.
Felismertem az egyik cseppet,
Láttam őt már egyszer...talán.

Hangos kacajt hallatott akkor.
Énekelte mindazt a gyönyörűt,
Mire vágytam, hisz oly csodás volt.
De rövid volt a lét, ő nem könyörült.

Most újra látom, de nem énekel.
Bár hallanám, miről szól a dal.
Érteném, bármely nyelven szóljon,
Hisz ez mindenképpen úgyanaz.

Belehull kezembe, és hallom.
Énekel talán, de csendesen.
Látja-e vajon a jövendő tavasz,
Hogy senki más, csak ő kell nekem?

az idő.

az időt különös módon értelmezzük. a közhelyes mondások is okosan megfogalmazzák, mennyire mást jelenthet egyes emberek számára. van akinek az életét menti meg egy másodperc, van aki pedig éveket pazarol saját sebeinek nyalogatása. sokszor tűnődöm, vajon mit jelent az idő egy párkapcsolatban? számít-e egyáltalán? köze van-e az időnek az érzelmekhez, vagy a két ember viszonyához.
nem hiszem.
a kapcsolat első szakaszában fontosnak tartjuk az időt. érezzük legbelül mind, mi is történik, de nem merjük rá a legáltalánosabb, legtökéletesebb szót használni, hiszen "ahhoz idő kell" ugyebár. elhamarkodottnak tűnhet a dolog. komolytalannak. így az idővel takargatjuk érzéseinket, míg eléggé biztonságban nem érezzük magunkat, hogy bevalljuk, szerelmesek vagyunk. de ha belegondolunk, ott volt ez már kezdettől fogva, csak mi magunk nem hagytuk kibontakozni. tehát akkor most miről is van szó? azt hiszem saját szavakat fölösleges használnom, továbbra is átadom a szót ebben a témában Jason Mraznak, hiszen ő tökéletesen megfogalmazta ezt a Life is wonderful c. számában...
"It takes no time to fall in love, but it takes you years to know what love is..."

Anonymae

Csöndes esti éjszakában
Felsejlik egy gondolat,
Halott hangok rejtekéből
Előtűnt a bocsánat.

Nem tudom a neved,
Sőt, ötletem sincs ki vagy...
De látom már azt a feled,
Melyet fáradt lelked tartogat.

Feltűntél, majd eltűntél,
Mint a kámfor, Anonymae.
Névtelenül bocsánatért
Az igazra is esküdtél.

Nem számít, mi történt akkor,
Most van és most mozog a kép.
Lelked is most ül a hajón,
Felém tart, ezt jól látom én.

Mutasd magad, fogd a kezem,
Öld meg hát Anonymaet.
Tudom én, hogy itt a helyed,
Saját neved ugyan ne féld!

Fagy és tűz

A hideg tél nyakán ülök
Magányban, némán merengve.
Fagyos szellő simogatja
ajkam, melegét engedve.

Jégcsap gyullad fáradt szívemben,
Hisz nem módi a szerelmes tűz.
Ha mégis szeretsz, élsz s érzel,
Rothadt világod messze földre űz.

De él a forróság, lángoló lélek,
Rebellis, lázadó, partizán ifjak,
Kinek szívét szerelmi láng fűti,
A Vízöntő-kort ezzel létre hívja.

Így a fagy már nem is olyan hideg.
Most melegség hatja át szívemet.
Érzem, eljő a lélek-változás.
Nincs már se magány, se megalkuvás.

Tavalyi szerelem

Múltam idézik a hulló hópelyhek,
Emlék, mit átéltem hónapok alatt.
Téged is... ahogy téged is... kedvesem.
Sokszor arcon csapott a múló szerelem.

A közös pillanatok az éteren át gyűltek,
Szíved volt életem szerencsés tarotja.
Lettünk volna együtt, de az érzések kihűltek,
Szívem volt életem sovány tetszhalottja.

De aztán jöttél te, szemeidnek tüzében
Újra lángra gyúlt dobozában - lelkem.
S midőn a doboz elégett, rájöttem,
Bajok százai tornyosulnak előttem.

Hallottam a hangokat, emlékszem,
Ezt a dalt is játszottam neked.
Szemedből a könny kicsordult, érzem
Talán az volt az igazi szerelem.

De elmentél, jobb volt így, nem fájt nagyon.
Kétszer belehaltam, harmadjára nem hagyom.
Hosszú idő után, egyszer, tán kétszer léptem át
A lágy ölelések hívogató kapuját.

Mindig fájt, mindig vége lett,
Így zártam én az óévet.
Sok szalmaláng, sok szerelem,
de végül, nem kellett senki sem.