A hideg tél nyakán ülök
Magányban, némán merengve.
Fagyos szellő simogatja
ajkam, melegét engedve.
Jégcsap gyullad fáradt szívemben,
Hisz nem módi a szerelmes tűz.
Ha mégis szeretsz, élsz s érzel,
Rothadt világod messze földre űz.
De él a forróság, lángoló lélek,
Rebellis, lázadó, partizán ifjak,
Kinek szívét szerelmi láng fűti,
A Vízöntő-kort ezzel létre hívja.
Így a fagy már nem is olyan hideg.
Most melegség hatja át szívemet.
Érzem, eljő a lélek-változás.
Nincs már se magány, se megalkuvás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése