Eső

Számtalanszor láttam már
Ahogy az égből hullanak a fájó könnyek
Rövidke kis életre leltem
Születtek, s haltak ők könnyen.

Hosszú útjuk során átszelték
Az egek magas vidékeit
Hogy aztán közénk vegyülve
Kísértsenek ősi emlékeik.

Ma is esett. Hosszan, csendesen,
Méltóságban szálltak alá.
Felismertem az egyik cseppet,
Láttam őt már egyszer...talán.

Hangos kacajt hallatott akkor.
Énekelte mindazt a gyönyörűt,
Mire vágytam, hisz oly csodás volt.
De rövid volt a lét, ő nem könyörült.

Most újra látom, de nem énekel.
Bár hallanám, miről szól a dal.
Érteném, bármely nyelven szóljon,
Hisz ez mindenképpen úgyanaz.

Belehull kezembe, és hallom.
Énekel talán, de csendesen.
Látja-e vajon a jövendő tavasz,
Hogy senki más, csak ő kell nekem?