Múltam idézik a hulló hópelyhek,
Emlék, mit átéltem hónapok alatt.
Téged is... ahogy téged is... kedvesem.
Sokszor arcon csapott a múló szerelem.
A közös pillanatok az éteren át gyűltek,
Szíved volt életem szerencsés tarotja.
Lettünk volna együtt, de az érzések kihűltek,
Szívem volt életem sovány tetszhalottja.
De aztán jöttél te, szemeidnek tüzében
Újra lángra gyúlt dobozában - lelkem.
S midőn a doboz elégett, rájöttem,
Bajok százai tornyosulnak előttem.
Hallottam a hangokat, emlékszem,
Ezt a dalt is játszottam neked.
Szemedből a könny kicsordult, érzem
Talán az volt az igazi szerelem.
De elmentél, jobb volt így, nem fájt nagyon.
Kétszer belehaltam, harmadjára nem hagyom.
Hosszú idő után, egyszer, tán kétszer léptem át
A lágy ölelések hívogató kapuját.
Mindig fájt, mindig vége lett,
Így zártam én az óévet.
Sok szalmaláng, sok szerelem,
de végül, nem kellett senki sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése