Névtelen gondolat

Kimondatlan szó. rövid,
Kérészéletű gondolat.
Név nélkül magát öli,
S ez belülről fojtogat.

Sejtés csupán, nem bizonyosság.
Csak míg vágyok, addig az igazság.
Névtelen gondolat, minek ha nevet adok
Elveszti mindazt, mit tőle kaphatok.

Gyertya lángja előtt táncolnak ujjaim.
Buddha néz rám némán, drámain.
Ő tudja, én nem, mi ez a lírai fuvallat.
Együtt kérdjük a lángtól, vajon mit akarhat?

Méltósággal, csöndben pislog,
Nem érdeklik a tények, titkok.
Boldogan táncol a léggel nászban.
Lelkem lángját ím táncban láttam.

De a gondolat még névtelen,
El még nem nevezem.
A lángot csendben kérlelem.
Táncoljon még énnekem.

boldog karácsonyt!

így.
röviden.
tömören.
szeretetben.
boldog karácsonyt!

au revoir!

serenade

mocsok egy élet ez azért. eddig megvoltam, túlléptem saját kicsinyes gondjaimon, és keményen, megrendíthetetlenül álltam ki a hétköznapok viharait, záporait. aztán mégis megváltozott minden. beléptél az életembe, és szépen, lassan, egyre inkább úgy tűnt, valóban, most ilyen egyszerű lesz az egész. aztán megcsavartad. nehezebb lett. jobb-e így, vagy nem, nem tudom. de ha meg van írva a happy end, hát akkor az nagyon happy lesz. minél többet gondolkozok az életemen, annál többször eszembe jutsz, annál jobban magamhoz kötlek, és nem tudom van-e értelme. csak állsz némán, és azokkal a leírhatatlan szemeiddel keresel valamit az enyéimben...aztán annyit mondasz "értem". igen, ez jellemzően a mondok valamit, hogy mondjak valamit, de igazából nem is mondok semmit effektus. mit is mondhatnál. amit Madách? néha ezt veszem ki szavaidból. konkrétan tudni szeretnék egyet, s mást, mire te csak azt mondhatnád "küzdj, és bízva bízzál!". hát küzdök én, de még hogy. egyre jobban. mostmár szívből. egyre közelebb kerülsz hozzám, jó ha tudod... lassan eljön az idő, mikor nem leszek előtted olyan jó Játékos...
most is. most is hallgatom Schubert remekművét, és az első asszociációm te vagy. de miért? azért, ami, aki vagy. jó ha tudod...

au revoir!

cherchez la femme!

Il y a une femme dans toute les affaires; aussitôt qu'on me fait un rapport, je dis: 'Cherchez la femme'.

milyen igaz... most így, betegen, "írói válságban" (nevet) tengődve, olykor lázasan gondolkodom a világ dolgairól, és hirtelen eszembe jut a régi mondat... cherchez la femme. milyen kevesen értik meg ezt a mondatot manapság, hihetetlen. aztán most a délután folyamán, mikor már kezd javulni az állapotom, szétnézek az interneten, és találok valamit:

Nők

Plaza Cica
Látszólag: Feszes nadrág, szexi tetkó, falatnyi tapadós top, a cipője nélkül nem érné fel a bárpultot.
Félelmek: Letörik a műkörmöm, lejár a szolibérletem, elhagy a pasim, a merdzsós.
Idézet: Jó, smárolhatunk, de ha elkened a szemfestékemet meghalsz!!

Manager Cica
Látszólag: Kiskosztüm, nagy ész, jobb kézben mobil, bal kézben filofax, hóna alatt aktatáska.
Félelmek: Meghúzza valaki a vadiúj céges autómat, vírusos lesz a laptopom, csökken az értékem a munkaerőpiacon.
Idézet: Visszajött már a HR-ről a CV-je annak az új kollegának akivel az FMCG sales force-unkat akarjuk erősíteni?

Férjet akarok Macska
Látszólag: Ábrándos tekintet, konszolidált viselet.
Ha tüzet kérsz tőle a folyosón, elkéri a telefonszámodat, és ha legközelebb összefuttok, azon bánkódik, hogy nem hívtad fel.
Félelmek: Siet a biológiai órája, nincs kinek kivasalni az ingét.
Idézet: Láttad azokat az édes bucifejű gyerekeket ahogy a homokozóban játszottak a papájukkal?

Sznobi cica (kultúr)
Egyetemista, látszólag művészlélek
Küllem: fontos az egyediség, a másság, ami néhol a régi korokat (hippizmus) idéző méregdrága, tömegcuccok viseletében merül ki. Kerülni a divatot, kivéve az "altis" vonalat. Öltözet: bársony gatyó haranglábbal, egyszerű pólócska "ART", vagy "Cannabis" felirattal, bokáig lelógó kötött pulcsi, bársony, vagy bőrcipellő lehetőleg piros, zöld, vagy lehetetlen kék színekben. Bahiás ékszerek.

Félelmek: még nem láttam a "Művészben" Hal Hartley legújabb filmjét, így nem tudok róla értekezni.
Mi lesz, ha egyszer bezár a "Ciánkáli" ?
Nem jutok le a ma esti Kispál koncertre
Idézet: "Szerintem a világmindenség fontos alkotóelemei vagyunk, mely a tudatunk kiteljesedésével válik harmónikus egységgé" -ppfhhuu - füstöt kifúj.

ironikus...

de ha egy nőre bármelyik kategorikus leírás is illik, ott már gondok vannak. véleményem szerint az ilyen nők elfelejtik mit jelent nőnek lenni. pedig a mai világban pont erre volna szükség... nos, személyes részről pedig volt már szerencsém mindegyik archetípushoz...és bizton állíthatom, mindig problémás.. de továbbra is az élet minden terén je cherche la femme...

au revoir!

északi fény

...ez a neve Szentpéteri Csilla azon számának, mely a legnagyobb hatással volt rám a mai est folyamán. ott voltam a koncertjén, és valami csodálatos utazásra invitált ez a gyönyörű, és csodás nő. az északi fény alapvetően, ahogy Csilla mondta, számára egy hosszú útra repíti el az embert, ám ezek a távolságok a Földön már nem mérhetőek. itt civilizációk közötti kirándulásról van szó, mely a mai kor emberének egyszerre gyönyörű és kívánatos, illetve hátborzongató és félelemmel teli. a koncert után itthon elkeseredve tapasztaltam, hogy bizony hiába volt ilyen csodálatos ez a műsor, a csodák most még 3 napig sem, csak 2 óráig tartottak, a valóságban pedig ennél sokkal rosszabb dolgokkal találkozhatunk. sokkal több a gond, az indulat, a félelem, a harag, a gyűlölet, és ami a legfájdalmasabb...a kevesebb a szeretet. így szerda este negyed 11 tájékán most ezzel a gondolattal zárom rövid gondolatsoromat, mindenki gondolja mögé, mit a szíve súg neki...

au revoir!

bonsoir, ma chérie!

teljesen jellegtelen nap, teljesen jellegtelen eseményekkel. az első gondolatot az Arc indította el bennem még dél környékén. fantasztikusan megmutatta, mennyire éretlenek vagyunk egy igazán fejlett, békés, és harmonikus intellektus megtűréséhez. Jeremy karakterét a lehető legélethűbben alkották meg, így megláthattuk, hogy egy végtelenül bölcs, intelligens és szeretetreméltó lény is szenvedhet. sőt. ebben a világban ő szenvedne a legtöbbet. egy ilyen ember sokat tud. és azt is hogy az ember mennyi mindent nem tud még. itt érvényesülhet a mondás, miszerint minél okosabbak vagyunk, annál inkább rádöbbenünk önnön ostobaságunkra...
ezután a napom továbbra is jellegtelen volt. aztán valami megváltozott. miattad. igen, Te voltál az oka. tudod, hogy most hozzád szólok, pedig nem szükséges, hiszen most is beszélgetünk. a mai este indulhatott volna ezzel, a címben szereplő mondattal is. de nem indult. mert nem volt még itt az ideje. elfogadom a körülményeket, és majd alakul ahogyan alakulnia kell. addig is tovább folytatom veled beszélgetésemet, melynek sosem látom végét, és - bevallom - nem is szeretném látni. rokonlélek, vagy hívjalak bárhogy, de úgy érzem közel állhatsz hozzám. és nem csak azért, mert "rendes" vagyok... igen, itt most elnevettem magam, ne haragudj. legközelebb találkozunk. akkor minden be lesz pótolva. valószínűleg. ohh, jól látod a mosolyt az arcomon, hiszen én sem vagyok ebben teljesen biztos. hisz valahol azért bennem van a "mi van ha nem?". de addig is minden jót, és a többi jókívánság...

au revoir!

spring sonata

ilyet hallgatni Luca napján. ez is csak én lehetek. de ha egyszer szeretem Beethovent. kiemel a világból, és valami szebb, jobb, teljesebb, örömtelibb képet fest elém. márpedig ha most kinézek az ablakon nem ezt látom. tél van, ez látszik a természeten is, olyan halott minden. mintha a tegnapi karácsonyi fogadás után megállt volna az élet, és halott az egész világ. néha rápillantok az órára, az előbb 14:55-öt mutatott, most már 15:43-at. ilyenkor aztán nincsen semmi fontos, csak lézengünk a világban. de a tegnapi este. az már valami volt. egy olyan közegben ahol senkit sem ismertem, teljesen ki voltam szolgáltatva mindennek és mindenkinek, és mégis jól éreztem magam. énekeltem, táncoltam, fenomenális volt. de előtte még moziban is voltam, úgy döntöttem kiveszem a részem a világpremierből, így láttam azt a pár pillanatot, "Amikor megállt a Föld". elgondolkodtató, hogy az embernek valóban mennyire két arca van. az ember, aki felelőtlen, önző, szánalmas és gyarló, és az ember, aki szeret, érez, tolerál, nyitott, reménykedik, segít... a baj pedig az, hogy ezt az utóbbi arcát valóban csak válsághelyzetben mutatja meg. pedig milyen szép is lenne a világ, ha mindennap ezt látnánk...

au revoir!

cím nélkül

az első bejegyzés cím nélkül. nincs értelme. nem jelent semmit, nem mond semmit, mentes a magasztos, világmegváltó gondolatoktól, hiszen ezek a sorok most csak egy egyszerű fiatal szavai némán üvöltve a nagyvilágba. mikor ez a fiatal végiggondolja az elmúlt négy évét, és eszébe jut, milyen reményekkel indult neki a gimnáziumnak, aztán eszébe jut az is, mi valósult meg belőle. látja, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna, de mégis, valami sokkal több, sokkal jobb lett belőle. nem úgy, de nem rosszul. csak másképp. és mégis, mikor kapaszkodni szeretne, rájön, hogy az egyetlen faág, amihez az életben ragaszkodhat, az a sajátja. mert nincs más olyan, mint ő, és ő, mint individuum, nem lehet senki által jobban támogatott...csakis a saját ereje segíthet rajta. aztán kifordul a világ felé, és megkérdezi. "szerinted milyen vagyok?". fejében ott a válasz, és gyermeki naivitással várja, hogy más szájából hangozzanak el az áhított szavak. aztán a sok sok cifra válasz után, amit szeretőtől, baráttól, idegentől, rég elfeledett, vagy épp egy új, csendben ácsingózó szerelemtől kap, nos, rá kell jönnie, hogy valami nincs rendben. senki nem mondta ki azokat a bizonyos szavakat. senki nem gondolt arra a bizonyosra. nem is ismernek talán? ugyan, akkor mégis mi itt a gond? örök kérdés... de az ember egész életében tisztában van saját nagyszerűségével. és próbálja megmutatni másoknak is, mintha kiáltaná a város közepén anyaszült meztelenül, hogy "itt vagyok! ilyen vagyok! szeressetek! ismerjetek!". és szeretik. de nem ismerik. így hát mégsem őt szeretik. és itt a nagy dilemma. ennek a gondolatnak nem lehet címet adni. mit is adhatnék talán? élet? lélek? kérdések? inkább maradjon a semmi...

au revoir!

reborn.

nos. az alant található versek, szösszenetek a hotdog.hu-n található profilom mellett régebben folyamatosan vezetett blogomban olvashatóak. mivel elkezdtem ezt csinálni, ezért átmenekítettem mindazt, amit ott hagytam magam után, így teljessé válhat az egész. persze néhol értelmetlennek tűnhet a dolog, ez amiatt van, hogy a profilommal összhangban készült a blog.

minden kezdet nehéz.
kezdjük ott, hogy igen sokáig gondolkodtam egyáltalán a blog nevén is. de aztán megjött a válasz. most pedig itt ülök, és írom egymás után a sorokat. sok mondanivalóm nincsen. az életem még mindig csak egy aprócska blues...

au revoir

beinduló.

húha. egy nap híján két hete nem jegyeztem le semmit. mivel jórészt ezeket a jelentéktelen szösszeneteket magamnak írom, ezért hál'istennek nem tartozom elszámolással senkinek, egyébiránt az ok, amiért elmaradtam nem más, mint az, hogy...nem volt kedvem.
két hét alatt nem sok minden történik az emberrel általában. egy lágy blueshoz hasonlít most az életem dallama. talán ezért is hallgatom, játszom sokat mostanában Rúzsa Magdi számát. igen, nem is lágy, csak egy aprócska blues most az életem. vagyok, megvagyok, elvagyok, az utóbbi pár napban beteg vagyok, bár most már talán...jobban vagyok. feszítek az új kalapomban, ami bár nem olyan, mint amilyet szerettem volna, mégis tökéletes, és nagyon megkedveltem. a hangszereimre továbbra sincs vevőm, továbbra sem tudom, hogyan, s miképpen fogok venni új zongorát, de...de megoldom. amint látható, újabb boxszal bővült a jobboldali repertoárom, "munkahely?!" felirattal.
nos, igen, felfogható annak is a Beinduló, hiszen ennek az új online magazinnak a hasábjain rendre megjelennek a cikkeim. példának okáért most egy, a téli sportokról szólót írok, és éppen a forralt bor,szánkó,barátok,buli vs. síelés témát feszegetem. no persze ez nem ilyen egyszerű, hiszen például elgondolkodott már valaki is azon, hogy forralt borból vajon mennyit kell meginni ahhoz, hogy az ember becsípjen? mert én sajnos nem tudom rá a választ... márpedig a statisztikára szükség van! úgyhogy vissza is vonulok, és számolgatok, hátha rájövök, kis segítséget azért elfogadok. :)

au revoir!

2008.12.10

öltöny

tegnap nem írtam. túlságosan enervált voltam. eldöntöttük, hogy milyen öltönyt, inget és nyakkendőt veszünk. fekete és halvány rózsaszínű lesz. alapvetően tartózkodom ettől a színtől, de így kifejezetten jól néz ki. ma méretet vetettünk. kíváncsian várom, hogy végre a kezembe vehessem. végre egy olyan öltöny, ami az enyém, teljes mértékben rám szabva, nem pedig örököltem. az öltöny, ahogy az etikett írja "tipikus maszkulin ruhadarab, a férfiasság megtestesítője." pontosan. eleganciát, tartást, és határozottságot áraszt magából. de nem hordhatok minden nap öltönyt. pedig szívesen tenném... holnap megyek pestre. nyílt nap lesz a BME-n. mindenféleképp oda fogok járni, ezt már elhatároztam magamban. látatlanban is megszerettem azt az egyetemet. úgyhogy a holnapi nap igen jónak ígérkezik. egyébként továbbra is élem mindennapjaimat. tanulok, edzek, meditálok. ahogy azt kell. az ember Ki-je akkor egészséges, ha mindhárom síkon harmóniában él. mind mentálisan, mind spirituálisan és mind fizikálisan is teljes. erre törekszem. ezáltal válik az ember igazán egésszé, és ekkor lesz a legkevésbé sebezhető. nem hagyható el egyik sem a háromból, hiszen az problémákat okozna...ezt az ősi kínaiak és japánok is tudták. valaha talán mi, magyarok is tudtuk... egyszer talán újra tudni fogjuk. ha már a Föld szívcsakrája a pilisben van... :)

au revoir!

2008.11.27

esernyő

tudtad, hogy az esernyő "hordása" jellemzi a tulajdonosát? kifejezetten státusszimbólum lehet, hogy egy férfi hogy viseli esernyőjét. nem mindegy hogy lógatva, vagy méltóságteljesen, sétapálcaként használva járunk vele az utcán. vagy azt tudtad, hogy egy nyakkendőt 85 féle módon lehet megkötni? bizony. ezeket a dolgokat mind megtanulhatja az ember, sőt, egy öntudatos férfinak illik is tisztában lennie ezekkel. belemélyedve a férfi etikett alapigazságaiba ültem ma csendes magányomban a békéscsabai plázában, és figyeltem az embereket. a férfiakat, hogy vajon mennyire jellemző rájuk a tudatosság? a nőket, hogy mennyire tartják vajon férfinak a párjukat? aztán pár óra múlva ugyanebben a plázában már másik könyvet olvastam. folytattam a Szeretetkönyvet. aztán felfigyeltem arra, hogy az előttem elhaladó párok közül kik fogják egymás kezét... tanulságos volt. huszonévesek, akik apró csemetékkel sétálnak, de mégis távol egymástól, vagy hatvan felettiek kézenfogva, ölelkezve. milyen ellentmondásos, de mégis csak rávilágít a tényre, hogy csakis és kizárólag rajtunk múlik, hogy megtaláljuk-e párunkat. ugyanis ahogy készülő könyvem is sejtetni kívánja, mindenkiben megtalálható az ember "Jennyje" (az eszményített "igazi" alakja, a tökéletes női társ). csakis rajtunk áll, hogy kiben látjuk meg, és kiről hisszük el, hogy "ő Jenny". mégis hányan és hányan szenvednek, hogy ők magányosak, és boldogtalanok? rengetegen. túl sokan. nincs szeretet a világban, és ez kihat rájuk is. pedig bennük megvan minden, amire szükségük lehet... a továbbiak pedig csak az ő döntéseiken múlnak..
ilyen, és ezekhez hasonló kérdések futottak végig ma az agyamon... nos, igen, lehet hogy kicsit sok a szabadidőm...

au revoir!

2008.11.25

bond

vettem ma egy könyvet, mely meglepő módon több lett annál, mint amire számítottam. sőt. alapjában véve egy etikett könyv férfiak számára, de elég sokféle dologról szó esik benne. James Bondot veszi példaként elég sok helyen, és Ian Fleminget, a Bond-történetek íróját, egyébként igen érdekes könyvnek találom. mindenesetre furcsa. furcsa, hogy arról olvasok, milyen is az igazi intelligens, művelt férfi, az illemszabályokról informálódom, miközben egy kedves barát a kibertér másik végén ül és zokog, mert boldogtalan, és nem látja a reményt, halkan szól a karácsonyi jazz, és egy másik, számomra igen kedves leányzóval éppen a majdani, talán "sosemvolt" találkozásunkról beszélgetünk, elhatározva, hogy mindketten vörösek leszünk, mint a vér... vagy a rózsa.. de lényeg a lényeg, elpirulunk majd. én pedig hidegvérrel olvasom a könyvet. nem tudom miért teszem. de azt hiszem tanulhatok belőle. de az is lehet, hogy egyszerűen ezzel eltakarhatom azt, amire egy férfi szíve valójában vágyik. egy kifinomult, ám mégis hanyag eleganciával bíró művelt és intelligens, intellektuális, határozott, erős jellemű férfi álarcát magamra véve meg tudom védeni törékeny szívemet a világtól? vagy valójában is ilyen vagyok? sosem tudom meg talán. minden esetre egy biztos. azt hiszem, hogy a karácsony közeledtével egyre inkább lágyul a kemény héj, és egyre inkább vagyok képes szeretni. s lám, a határozott "sosemsíró" jellemem megtörik, és csillogó szemekkel odamegyek egy vadidegenhez az utcán a szakadó hóesésben, rámosolygok, és meglepetésére átölelem. megszorítom. érzem szíve dobbanását. és ő is érzi az enyémet. tudja már, hogy miért kapta az ölelést. magáért az ölelésért. elengedem, majd megmutatom neki a táblát amit a kezemben szorongatok... "Free Hugs"

au revoir!

2008.11.24

zongora.

kitölti a gondolataimat. végre, csak kapjam meg, csak tudjam megvenni, csak jusson el hozzám... vágy. az van most bennem. vágyom egy digitális zongorára. mindennél jobban per pillanat. új fejezet nyílhatna a zenei pályafutásom történetében. egy új korszak. találtam is pár lehetőséget, de mint mindig, most is az anyagiak szabnak határt. de meg fogom szerezni, az enyém lesz, tudom, érzem. két napja nem meditáltam. érzem a hiányát, nem vagyok olyan kiegyensúlyozott, mint egész héten voltam. előtérbe került az egom, és a hasztalan vágyaim, az értelmetlen, és jövőkép nélküli érzelmek csírái. elfelejtem őket. nem szeretek, csak azért,hogy fájjon. mindenkit fogok szeretni, kivétel nélkül. helyrerakom a dolgaimat, mert újfent kezdtem elveszni a tengeren. így már esendőbbnek éreztem magam, és talán kicsit "emberibbnek" is. hiszen újra az ego, az én került a középpontba. a mai délutánomat Kosztolányinak szenteltem. nos igen, holnap dolgozatot írunk. tetszik, amit Kosztolányi csinált, nagyon elgondolkodtató... homo aestheticus... hm. érdekes. de most valami másra vágynék. továbbra is ég bennem a karácsonyi láz, és hallgatom, ahogy Connie Talbot, a brit kislány, aki 6 évesen második helyezett lett a Britain's Got Talent című műsorban, énekli a White Christmast... imádom azt a dalt. hiszen most én is egy fehér karácsonyról álmodom...megmutatom hát nektek is!

http://www.youtube.com/watch?v=jRfEG_R7Pdk

au revoir!

2008.11.23

vágyak

mindig a vágyaink vezérelnek minket. közvetve vagy közvetlenül. érzelmeket gerjesztenek, melyek befolyásolhatják döntéseinket. a vágyak határozzák meg egész életünket. sokszor egy cél lebeg előttünk, amelyért küzdünk, vágyakozunk. álmaink meghatározó szerepet töltenek be életünkben, és nem is foglalkozunk velük eléggé. teljesen materialista módon közelítjük meg a világot. "én is és te is csak egy egy húsdarab vagyunk, ha szeretjük egymást, az csak a kémiai folyamatok eredménye lehet, a feromonnak köszönhető, és a szexre is a testi, hormonális késztetések miatt van szükségünk". ismerős? mintha egy biológia órán ülnénk. de ennél többről van szó. és ha meglátod ezt, akkor máris a titok felé indultál. ugyanis ha elhiszed hogy vágyaink befolyásolják az életünket, akkor gondoljunk bele hogy ha minden ember vágya befolyásolja a saját életét, akkor a vágyak végső soron az egész világot irányítják. és mi van a hittel? hiszünk benne hogy elérjük amit szeretnénk? vagy mégsem? Henry Ford erre a következőket mondta: "Akár azt mondod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, igazad lesz". valóban! minden csak hozzáállás kérdése. nos, hát én elhiszem, hogy boldog vagyok. elhiszem hogy teljesülnek a vágyaim. sőt! továbbmegyek. elhiszem, hogy a vágyaim már teljesültek is, csak még nem tudatosult bennem. tehát akkor nincs is okom aggodalomra. szeretetben élek, boldog, gazdag, sikeres, tehetséges, egészséges vagyok, és a többi. azok, akik ezt elhiszik, és tényleg elhiszik, valóban el is érik.. a dilemma csak ott van, hogy hogyan érjük el. hogyan győzzük le a negatív gondolatainkat? amint erre rájöttünk, már meg is tudjuk valósítani azt. és örülünk sikerünknek. sőt, hálásak vagyunk érte. szeretjük a világot. tehát szeretünk. ez pedig mindennél többet jelent.

2008.11.22

esőcsepp

ebből volt részem ma bőven. esőből. zuhogott. gyönyörű volt, szinte dalolt. siratta az ég a föld pusztulását. jön a tél. halott, fehér vidék. de más élmény is volt ma. ebédeltem az egyik kedvenc éttermemben és jót beszélgettem egy barátom édesapjával. ám a csúcspont két dolog volt. az első az az élmény, amit a buszon éltem át. zene szólt a fülemben, és olvastam. szétnéztem, és láttam a stressztől, fáradságtól gyűrt arcokat, kinéztem a buszon, és láttam ahogy eláraszt mindent az eső. úgy éreztem hirtelen, hogy különválok a buszon lévő emberektől. mint az esőcsepp, belepottyanok egy magasabb, nagyobb egészbe. teljesnek, boldognak és kiegyensúlyozottnak éreztem magam. a világ problémái nem voltak többé problémák. nem volt harag, vagy gyűlölet. boldogság volt. aztán egy széles mosollyal az arcomon szálltam le a buszról, és hazafelé sétálva rájöttem, hogy valóban... ez még várhat. sok mindent kell még megélnem, míg ezt az állapotot "megérdemlem". szenvednem, csalódnom, sírnom, nevetne, örülnöm, kell, sikeresnek és vesztesnek kell legyek, és még ezer más dolgon keresztül kell menjek, hogy valóban értékelni tudjam. a másik, ami jelentősen befolyásolta a mai estémet, egy személyhez köthető, akit hosszú idő után, most végre alkalmam nyílt megismerni, és büszkén kijelenthetem, nagyszerű ember, és csodálatos nő. ismeretségünk még gyerekcipőben jár, kíváncsi vagyok jellemének milyenségére. a tekintete mindenesetre önmagáért beszél. a mai napon nem vagyok túlzottan bőbeszédű, kimerültem a hétben, úgyhogy elbúcsúzom.

au revoir!

2008.11.21

fekete és fehér

ilyen színűek a zongora billentyűi. ironikus. egy hangszer, mely fekete és fehér, és mellyel a világot eljátszhatjuk...ami természetesen nem olyan mint a zongora. a világ színes. mégis alkalmas ez az eszköz erre a feladatra. a sok zenei stílus, a sok zeneelmélet, mind mind belekerül az ember fejébe, aztán a káoszból szépen lassan egyszerre a legnagyobb rend lesz. és a kezek öntudatlanul siklanak a fekete-fehér óceán felett, változatos dalokat énekelve. a mai dal mély és elgondolkodtató. nem vidám. de nem is szomorú. tapasztalt, érzéki, és elfogadó. a mai dalból szól a tisztelet. a tisztelet az élet iránt, emberek iránt, szerelem iránt, irántad, és irántam. a világ iránt. még a lány irányában is ezt érzem, aki szinte még gyerek, és felkeresett, hogy megnézzem a kamerám képén keresztül, majd, bizonyára csalódottan letiltott, és eltűnt a színről. valóban, meglepő és megalázó helyzet volt ez számomra, hiszen jóval fiatalabb volt nálam, és ő keresett engem, de elfogadom a döntését. az, amire azt mondjuk, rosszul esik, az az egonak esik rosszul. a lelkünk tudja, hogy mi miért történik. tanulnia kell még szegénynek. tapasztalnia. élni, és érezni. és egyszer megtanulja, hogy mi az, "szeretni valakit azért, mert van". ezen mindnyájunk átesik. és bár utálhatok, gyűlölhetek, ahogy mindenki más, lelkem mélyén ezek nem léteznek. csak nyugalom van, és szeretet. a kérdés csak az, hogy hagyjuk-e ezt uralkodni, vagy engedünk az érzékiség és olykor a gonoszság csábításának. ez a dal mély gondolatokról szól. és a mélységet mind magunkban találjuk meg...

au revoir!

2008.11.20

keringő.

az angol keringő szenvedélyes tánc. kimért, pontos, lágy, és szenvedélyes. mindaz érződik a mozgáson, amit a nyugati ember képvisel. a véka alá rejtett vágyak elemi erővel küzdő sokasága, mely csak ritkán, intim percekben szabadulhat el. de a gáláns partikon is érződik a levegőben. mintha oda lenne vezetve az áram. és ezt belélegezzük. a lufi, ami folyamatosan duzzad, és egyszer csak kidurran. a szenvedély és a vágy olthatatlan szomját. igen. emberek vagyunk. a nyugati ember is ember. csak a személyes fejlődés nem annyira hétköznapi téma, mint keleten. ma már jobb a helyzet. régen a legtöbb dolog tabu volt, így nem beszélhettünk róla. ebből kifolyólag nem is sokat tudtunk, de amit tudtunk, azt sem használhattuk, hiszen nyugaton nem tisztelik a "magunkra szánt időt". nem tisztelik meg egymást az emberek azzal, hogy békén hagyják, mikor magával szeretne foglalkozni. gondolkodni, meditálni. vagy csak simán...lenni. mindannyian az önző, görcsösödő egonk rabjai vagyunk. mikor táncolunk, két dologgal foglalkozunk. magunkkal, és a másikkal. közel vagyunk egymáshoz, belelátunk a másik szemébe, amin keresztül magunkat is látjuk. lényegtelen milyen kapcsolat van köztünk, barát, ismerős, ismeretlen, vagy szerető. ilyenkor némán, szavak nélkül is egymásra figyelünk.. a lépések pedig üzenik a világnak, hogy "az ember érző lény!". ami a mai technokrata, tudományos világban nem éppen divat. másik dimenzióba kerülünk tehát ezáltal, ám a zene idővel elhal, és mi visszahullunk ebbe a világba...és akkor eszünkbe jut, hogy a szalagavató egy ilyen élményt is adhat nekünk. ki gondolná? egy elegáns rendezvény, a végzős gimnazisták számára, ahol a rokonok végigsírják magukat, mi pedig csendben nézzük, ahogy a négy év idegenekből barátokat, társakat, ismerősöket kovácsolt össze. és amire senki nem számít, néhányan még spirituális élménnyel is gazdagodhatnak.. csak legyen nyitva a szívünk..ennyi a feladat...

au revoir!

2008.11.19

greensleeves..

a mai napomat ez a dallam uralta, mindenféle ok nélkül. tegnap este meghallgattam, és reggel is ezzel kezdtem. ez a gyönyörű angol népdal, mely a királyról, és titkos szeretőjéről szól, Loreena Mckennitt hangján, lelkén átfutva szólalt meg a fülhallgatómban, lábaim remegtek, egyik szemem sírt, másik nevetett. nem tudtam hogy mosolyogjak-e, vagy lebiggyesszem-e a szám. bármelyiket is tettem, mindkettő erős töltéssel bírt volna. természetesen hűen önmagamhoz, inkább mosolyogtam. így a mai napon ez a dal szolgált arra a mindennapos eseményre, hogy kicsit magamba meredjek. hogy magányos legyek. félre ne értse senki, a magány és az egyedüllét nem ugyanaz. sőt. mikor magányos az ember, azaz "magam vagyok", olykor saját magával kell szembesülnie. a kérdés csak az, hogy milyen viszonyban van önmagával.. azt hiszem én jó kapcsolatot ápolok magammal, így híven a szamuráj eskühöz, mi szerint "lelkem a barátom", igyekszem ezt elérni. ez egy áldott állapot, hiszen ha ez megvalósul, sosem érzi magát egyedül az ember. magára mindig számíthat. ennek gyakorlója vagyok én is, te is, sőt mindenki a világon. ám van aki tudatosan, van aki tudattalanul teszi. én ezt meditációval igyekszem elérni, több-kevesebb, bár egyre inkább több sikerrel. felemelő, csodálatos érzés. a tapasztalatot leírni nem lehet, mindenkinek magának kell átélnie ezt az élményt. de az ilyen pillanatok után mindig egy árnyalattal színesebb és gyönyörűbb lesz a világ. észrevesszük az apróságokat, melyek mosolyt csalhatnak az arcunkra, és ettől derűsebbek leszünk. mindezt pedig magunknak köszönhetjük.
számomra ezt hozta el a greensleeves. a történethez köze nincs ugyan, ám a hangok egybecsengése, mely néha erősebb a szavak erejénél, mégis erre sarkallt. szeretettel zárom mai soraimat..

au revoir!

2008.11.18

en francais.

j'ai trouvé une livre, il s'agit des langues. comment on peut les apprendre assez vite. par exemple le francais. je l'ai commencé á faire, parce que je l'apprends depuis quatre ans, et j'ai besoin un examen au bout de cette année scolaire...

már negyedik éve tanulok franciául. szeretem. ám a tanárral nem vagyok megelégedve. úgyhogy amit tudok, az alvás közben ragadt rám órán. de így is elég sok, ám kevés egy érettségihez vagy egy nyelvvizsgához. van ez a kreatív nyelvtanulás dolog. kipróbálom, azt mondták jó. elkezdtem tanulni. eddig tetszik. ha minden jól megy, lehet tényleg meglesz a középfok érettségiig. aztán belekezdek a németbe. majd olasz, aztán spanyol. de ez eléggé messzemenő volt. de hát nem ciki az ha az embernek van négy-öt nyelvvizsgája azt hiszem... na jó, most ezen én magam is elnevettem magam. lényeg a lényeg, azt hiszem sikerülni fog. már miért ne sikerülne?
le kéne feküdnöm. fáradt vagyok. úgyhogy elbúcsúzom. viszont ezt a kreatív nyelvtanulást mindenkinek ajánlom figyelmébe. eléggé úttörő módon közelíti meg a nyelveket. sokkal hatékonyabb mint a rendes iskolai tanulás. hát igen. Gaál Ottó a 23 nyelvvizsgájával tudhat valamit...
hát akkor szép álmokat!

au revoir!

2008.11.17

hol vannak a díszek?

már szívesen díszíteném a karácsonyfát. döbbenetes. november tizenhatodika van, és már karácsonyi lázban égek. bár, ahogy láttam, mások is így vannak vele. kilépni ebből a rideg valóságból, egy varázslatos időszakra, amit karácsonynak nevezünk. ami azt illeti, élek halok a kelta eredetű zenékért. na pont így találtam rá teljesen véletlenül a Celtic Woman egy dublini, karácsonyi előadására. tény, hogy sok köze nem volt a keltákhoz, ám annál inkább a karácsonyhoz. Lisa Kelly mosolya, tekintete és hangja teljesen megbabonázott. és még több mint egy hónapig várnom kell arra a bizonyos hangulatra. addig feltehetem magamban a kérdést, hogy "hol vannak a díszek?" minden esetre remélem, hogy havazni azért fog. az szép lenne. egy csodás, meghitt, bűbájos, fehér karácsony. igen, ez valóban gyönyörű lenne. mikor ebbe belegondolok, mindig elfelejtem azt, amit sokaknak ma jelent a karácsony. és ezt nem bánom. ugyanis ma már sajnos ez a csodálatos ünnep is devalválódott. nem szól egyébről, mint az ajándékokért való tolongásról, a stresszről, a karácsonyi vacsora minél nagyobb volumenű megszervezéséről. az egész már csak egy verseny. verseny egymással, az idővel, a saját pénztárcánkkal, és persze saját magunkkal... sokan nem hisznek a karácsonyban. túl sokan. ez szomorú.
én hiszek. mindig is hittem. és mindig is fogok benne hinni. hiszen valójában a karácsony a szeretetről szól. a legcsodálatosabb dologról ami létezhet. arról, ami működteti ezt a világot. de nem szeretnék a szeretetről beszélni, azt megtette már Müller Péter a Szeretetkönyvben. szójátékkal élve szeretettel ajánlom mindenkinek. érdemes elolvasni.
Lisa Kelly bűbájos produkcióját pedig a profilomban alant megtalálja bárki. azt hiszem elég sokáig ott lesz még.

au revoir!

2008.11.16

Varázslatos zenék által

Őszi fények. Esti ének.
Mit hív az elme a szív zenéjének?
Molylepke suhan át a szobán.
Gyorsít öntudatlan, s ostobán.

Érzések kavalkádja, mit átélünk most,
Hisz az élet jó és rossz lapot is oszt.
Mikor már úgy hinnénk, kezünkben a póker.
Rájövünk, hogy az osztó egy senkiházi kókler.

Néha úgy érezzük, már unjuk a világot,
Szörnyűség és fájdalom, a csont már lerágott.
De aztán jön a fény az alagút végén,
Boldogok vagyunk, színesebb az élmény.

Kilépek az ajtón, az őszi szellő megérint,
Elindulok csendben, varázslat van idekint.
Zöldellő fák hanyatlanak manapság,
Halálukból új élet fakadjon hát!

S mikor este hazaérek fáradtan, kimerülve,
Leülök a zongorához lelkileg elgyengülve.
Leütöm az első hangot, B, túl szomorú,
Átváltok más hangnembe, játsszon a szerelem-koszorú!

Felcsendül egymás után sok összeillő dallam.
Ilyenkor vagyok igazán magam, most öntudatlan.
Hazaértem a zenék országába, hangjegyek kísérnek utamon.
Előjegyzés a házmester, négy-negyed a kalapom.

Firkantok egy dalt gyorsan, most, míg boldog vagyok.
Vidámság és mámor, mit nektek így adhatok.
Ám a hangok elfogynak, és elhal az utolsó hang.
Vissz*révedek a valóságba, ez volt a vészharang..

2008.10.26

Szeretnélek szeretni..

Felhők takarják el a napot,
Szomorú szürkéjük hordja a kalapot.
Leszáll az égből egészen a földig,
száz könnycsepp, az égből angyalok öntik..

Minden cseppben egy hang szólal,
A hang egy nevet kiált, sóhajt.
Mely ha felcsendül megborzongva állok
Gondolataimban érte kiáltok.

Látom még, mint belép a terembe,
Szemeimben színes lángot ébresztve.
Tekintetét kerülöm, menekülök előlök,
Elárulnám magam, s épp eltűnődök.

Szeretném ha itt volnál, pörögnél, forognál,
Szeretném ha táncolnál, körben a lángoknál,
Szeretnélek tűzben látni, lehűlni majd hevülni,
Szeretnélek szeretni, s fesztelenül nevetni.

Elhittem hogy él az álom,
Mindenhol e világon.
Elhittem hogy életemben
Most az egyszer lélegeztem.
Elhittem hogy ha ránézek,
Lehetőségeket vélek
Felfedezni magamban,
Még a mai napon, hajnalban.

Kopogtattam az ajtón, min már egyszer beléptem,
Most zárva volt, kulcs nélkül, de én dörömböltem.
Azt hallottam belülről, keressem a kulcsot,
De ha meg is találom, az esőben mégis elázom.

Hiszen hiába az ajtó a kulcs és a szív,
Ha a benn lakó hang sóhaja nem hív.
Ugyanis a kulcslyuk éppen hiányzik,
És ez egyedül minden mást kijátszik.

Leültem az ajtó elé, ázok az esőben.
Hallgatom a könnyeket, gondolok egy merőben
más dalra, melyben ez a vég vidám,
itt csak miért van, és egy vágy-titán.

Nem szeretnék sokat, csak önfeledt kacajt,
Nem mást, mit e férfiszív akar,
Nem bonyolult, tisztán, egyszerűen szeretni, mert igen,
Szeretnélek szeretni, szeretnélek szeretni...

2008.10.26

este van, este van

az előbb már beírtam a bejegyzést, de, és ebből látszik mennyire idióta vagyok mostanában, kitörlődött az egész. pedig szép volt, jó volt, hosszú volt, és most kezdhetem elölről. nem bánt a dolog, jót kacagtam magamon. eredetileg a verseim publikálására szántam ezt a blogot, de most, hogy a legújabb szerzeményem kinn van a profilomon, nem tudom azt ide is bemásolni. majd ha más lesz kinn, akkor esetleg. de mégis késztetést éreztem, hogy írjak valami maszlagot. mostanában kicsit megváltozott a hozzáállásom a dolgokhoz, csalódtam pár dologban, csalódtam magánéletben, csalódtam önmagam hozzáállásában, így újra építem magamban mindazt, ami leomlott az elmúlt pár napban. de úgy látom, hogy ez az új építmény sokkal inkább földrengésbiztos lesz mint az előző, úgyhogy nesze neked Richter-skála... fityiszt kapsz. megtanultam yann tiersen - le moulin című számát, ami azért ironikus, mert a malomról zenél, és múlt héten bizony diákhét volt, ahol a vörös malom, azaz a Moulin Rouge hangulatát csempésztük be az iskolánk falai közé.. nagyon jók voltunk, mindenki egekig magasztalt minket, meg is lett a fantasztikus végeredmény...utolsó hely. de az erkölcsi győzelem a mienk, és ezzel mindenki egyetértett. szokásomhoz híven ismét döntésképtelen vagyok, de ha döntöttem, bizonyos, hogy elmondhatom majd magamról "jó döntést hoztam" és boldog leszek.. addigis szép álmokat, au revoir!

2008.10.24

Kiber-hajók szárnyán

A monitor fénye tölti be szobám,
Halk szellő lengeti a ruhám.
A kibertér-hajón utazom,
S ki is kötök egyszer talán..

Bonyolult a lét, mondom ezt én.
Fiatal, szabad, határ az ég.
Bulikon töröm fejem, agyam kalapács,
Lelkem hangtalan, zöldellő rét.

Ám hajómon fennakad egy levél.
Írtál nekem, de a legénység henyél.
Elkapom üzeneted, s olvasom már.
Szemem hevében a betű elég..

S pár perc. Hangos láng fut.
Vörös kiáltást kap társul.
De a szavak szólnak fejemben,
Elmémre így ez hárul.

A kibertér-hajóm sebesen száll,
Betűid cikáznak monitorán.
S mert külön kérted tőlem,
E vers végső szava: liliomszál!

2008.05.29

Nyugodt szelek üzenete

A levelek táncot járnak,
Így üzennek a Fának.
Mily szép ez az álom,
Én is őt várom...

Lágy sugallat, mit ígér,
A Szellő-énje révbe ér.
S a természet engem kísér
Utamon csak kis időt kér.

Rózsa-szellő, tövis nélkül.
Telefonom mikor szól majd?
Várok. Boldog percre.
Nem hív...lelkem sóhajt.

Szellő-élet, a levél ébreszt.
Fülembe súgja édes hangon,
Várj még, csak érezd,
Halld meg sugallatom.

S való igaz. Már hallom.
Álom-játék. De én is játszom!
Élted, éltem...közel, s távol.
Finomlelkű muzsika-fátyol.
Szól Érted, s értem...

2008.05.28

Zöld és Kék

Él a tavasz.
Szerelmet áraszt, mikor
Zöldell a Világ. s amott,
Nyílik egy virág.

A Szín ural mindent.
Növényt, embert, Istent.
Zöld a levél, a gondolat.
A zene, az alkonyat.

Az Élet színe ez.
A természet üzen.
Ittvan ám, s figyel.
Esélyt kap most az ember...

A Zöld mellett a Kék az útitárs.
Egek, folyók jelképe nem lehet más.
S ott látni fenn a kékben a madárt.. csodás
Fehérsége elűzi a magányt...a halált...

Boldog a boldogtalan.
A tavaszé a szó...minduntalan.
Egymásra talál most a Zöld és a Kék
Úgy, miképp a föld és az ég.

2008.05.26

Esős idők vallomása

Mert esik az eső.
S a pocsolya nő,
Mint seb a szívben.
Eltűnök a sötétben.

Egy kezet látok,
Felém fordul.
Nem mély az árok..
Könnyem kicsordul.

Mert olyan az eső,
Hogy övé a jövő.
De mikor földet ér,
Ott a lét is véget ér.

Egy szempárt látok,
Szeretem.
Szívem dobban, ez egy álom..
Elhiszem. Szeretem.

De hol vagy? Hol a kincs?
Messze, távol, futnak a kilométerek.
Ohh. Akadály, az nincs..
Repülök hozzád. Csak figyeld...a kék eget...

2008.05.24

Minden magyarok korában

Ma, amint járok széles utakon,
S itt lakom a magyar ugaron...
Mit látok? Tengernyi álmot,
mi az is marad, homályosan látom.

S mikor fejem, vagyonom elvétetik,
mert a világ szerint a magyar vétkezik,
Akkor jöjjön, mi másnak sorscsapás.
Alvó nemzetünknek a feltámadás!

Iskolákban tanítják, mit
A loholásban kitalált a széthúzás.
S elfeledtük, kik vagyunk.
Honnan jöttünk? Hová tartunk?

Most, hogy utazom e gyorsvonaton,
Keresztülvágva az alföldi tájon,
Eszembe jut a sok szépség, mi
a magyarnak oly nagy büszkeség.

De most. Turán már eltűnik.
Ám a magyar még mindig vétkezik.
Hol marad a felsírás?
Ébredés után az ásítás?

A Remény egy. A diák.
Ki szemét felnyitja, s mindent lát.
Az új nemzedékben ott a magyar!
Ki küzd népéért. S ha kell, érte hal...

2008.05.24