Őszi fények. Esti ének.
Mit hív az elme a szív zenéjének?
Molylepke suhan át a szobán.
Gyorsít öntudatlan, s ostobán.
Érzések kavalkádja, mit átélünk most,
Hisz az élet jó és rossz lapot is oszt.
Mikor már úgy hinnénk, kezünkben a póker.
Rájövünk, hogy az osztó egy senkiházi kókler.
Néha úgy érezzük, már unjuk a világot,
Szörnyűség és fájdalom, a csont már lerágott.
De aztán jön a fény az alagút végén,
Boldogok vagyunk, színesebb az élmény.
Kilépek az ajtón, az őszi szellő megérint,
Elindulok csendben, varázslat van idekint.
Zöldellő fák hanyatlanak manapság,
Halálukból új élet fakadjon hát!
S mikor este hazaérek fáradtan, kimerülve,
Leülök a zongorához lelkileg elgyengülve.
Leütöm az első hangot, B, túl szomorú,
Átváltok más hangnembe, játsszon a szerelem-koszorú!
Felcsendül egymás után sok összeillő dallam.
Ilyenkor vagyok igazán magam, most öntudatlan.
Hazaértem a zenék országába, hangjegyek kísérnek utamon.
Előjegyzés a házmester, négy-negyed a kalapom.
Firkantok egy dalt gyorsan, most, míg boldog vagyok.
Vidámság és mámor, mit nektek így adhatok.
Ám a hangok elfogynak, és elhal az utolsó hang.
Vissz*révedek a valóságba, ez volt a vészharang..
Mit hív az elme a szív zenéjének?
Molylepke suhan át a szobán.
Gyorsít öntudatlan, s ostobán.
Érzések kavalkádja, mit átélünk most,
Hisz az élet jó és rossz lapot is oszt.
Mikor már úgy hinnénk, kezünkben a póker.
Rájövünk, hogy az osztó egy senkiházi kókler.
Néha úgy érezzük, már unjuk a világot,
Szörnyűség és fájdalom, a csont már lerágott.
De aztán jön a fény az alagút végén,
Boldogok vagyunk, színesebb az élmény.
Kilépek az ajtón, az őszi szellő megérint,
Elindulok csendben, varázslat van idekint.
Zöldellő fák hanyatlanak manapság,
Halálukból új élet fakadjon hát!
S mikor este hazaérek fáradtan, kimerülve,
Leülök a zongorához lelkileg elgyengülve.
Leütöm az első hangot, B, túl szomorú,
Átváltok más hangnembe, játsszon a szerelem-koszorú!
Felcsendül egymás után sok összeillő dallam.
Ilyenkor vagyok igazán magam, most öntudatlan.
Hazaértem a zenék országába, hangjegyek kísérnek utamon.
Előjegyzés a házmester, négy-negyed a kalapom.
Firkantok egy dalt gyorsan, most, míg boldog vagyok.
Vidámság és mámor, mit nektek így adhatok.
Ám a hangok elfogynak, és elhal az utolsó hang.
Vissz*révedek a valóságba, ez volt a vészharang..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése