ilyen színűek a zongora billentyűi. ironikus. egy hangszer, mely fekete és fehér, és mellyel a világot eljátszhatjuk...ami természetesen nem olyan mint a zongora. a világ színes. mégis alkalmas ez az eszköz erre a feladatra. a sok zenei stílus, a sok zeneelmélet, mind mind belekerül az ember fejébe, aztán a káoszból szépen lassan egyszerre a legnagyobb rend lesz. és a kezek öntudatlanul siklanak a fekete-fehér óceán felett, változatos dalokat énekelve. a mai dal mély és elgondolkodtató. nem vidám. de nem is szomorú. tapasztalt, érzéki, és elfogadó. a mai dalból szól a tisztelet. a tisztelet az élet iránt, emberek iránt, szerelem iránt, irántad, és irántam. a világ iránt. még a lány irányában is ezt érzem, aki szinte még gyerek, és felkeresett, hogy megnézzem a kamerám képén keresztül, majd, bizonyára csalódottan letiltott, és eltűnt a színről. valóban, meglepő és megalázó helyzet volt ez számomra, hiszen jóval fiatalabb volt nálam, és ő keresett engem, de elfogadom a döntését. az, amire azt mondjuk, rosszul esik, az az egonak esik rosszul. a lelkünk tudja, hogy mi miért történik. tanulnia kell még szegénynek. tapasztalnia. élni, és érezni. és egyszer megtanulja, hogy mi az, "szeretni valakit azért, mert van". ezen mindnyájunk átesik. és bár utálhatok, gyűlölhetek, ahogy mindenki más, lelkem mélyén ezek nem léteznek. csak nyugalom van, és szeretet. a kérdés csak az, hogy hagyjuk-e ezt uralkodni, vagy engedünk az érzékiség és olykor a gonoszság csábításának. ez a dal mély gondolatokról szól. és a mélységet mind magunkban találjuk meg...
au revoir!
au revoir!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése