ebből volt részem ma bőven. esőből. zuhogott. gyönyörű volt, szinte dalolt. siratta az ég a föld pusztulását. jön a tél. halott, fehér vidék. de más élmény is volt ma. ebédeltem az egyik kedvenc éttermemben és jót beszélgettem egy barátom édesapjával. ám a csúcspont két dolog volt. az első az az élmény, amit a buszon éltem át. zene szólt a fülemben, és olvastam. szétnéztem, és láttam a stressztől, fáradságtól gyűrt arcokat, kinéztem a buszon, és láttam ahogy eláraszt mindent az eső. úgy éreztem hirtelen, hogy különválok a buszon lévő emberektől. mint az esőcsepp, belepottyanok egy magasabb, nagyobb egészbe. teljesnek, boldognak és kiegyensúlyozottnak éreztem magam. a világ problémái nem voltak többé problémák. nem volt harag, vagy gyűlölet. boldogság volt. aztán egy széles mosollyal az arcomon szálltam le a buszról, és hazafelé sétálva rájöttem, hogy valóban... ez még várhat. sok mindent kell még megélnem, míg ezt az állapotot "megérdemlem". szenvednem, csalódnom, sírnom, nevetne, örülnöm, kell, sikeresnek és vesztesnek kell legyek, és még ezer más dolgon keresztül kell menjek, hogy valóban értékelni tudjam. a másik, ami jelentősen befolyásolta a mai estémet, egy személyhez köthető, akit hosszú idő után, most végre alkalmam nyílt megismerni, és büszkén kijelenthetem, nagyszerű ember, és csodálatos nő. ismeretségünk még gyerekcipőben jár, kíváncsi vagyok jellemének milyenségére. a tekintete mindenesetre önmagáért beszél. a mai napon nem vagyok túlzottan bőbeszédű, kimerültem a hétben, úgyhogy elbúcsúzom.
au revoir!
au revoir!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése