mocsok egy élet ez azért. eddig megvoltam, túlléptem saját kicsinyes gondjaimon, és keményen, megrendíthetetlenül álltam ki a hétköznapok viharait, záporait. aztán mégis megváltozott minden. beléptél az életembe, és szépen, lassan, egyre inkább úgy tűnt, valóban, most ilyen egyszerű lesz az egész. aztán megcsavartad. nehezebb lett. jobb-e így, vagy nem, nem tudom. de ha meg van írva a happy end, hát akkor az nagyon happy lesz. minél többet gondolkozok az életemen, annál többször eszembe jutsz, annál jobban magamhoz kötlek, és nem tudom van-e értelme. csak állsz némán, és azokkal a leírhatatlan szemeiddel keresel valamit az enyéimben...aztán annyit mondasz "értem". igen, ez jellemzően a mondok valamit, hogy mondjak valamit, de igazából nem is mondok semmit effektus. mit is mondhatnál. amit Madách? néha ezt veszem ki szavaidból. konkrétan tudni szeretnék egyet, s mást, mire te csak azt mondhatnád "küzdj, és bízva bízzál!". hát küzdök én, de még hogy. egyre jobban. mostmár szívből. egyre közelebb kerülsz hozzám, jó ha tudod... lassan eljön az idő, mikor nem leszek előtted olyan jó Játékos...
most is. most is hallgatom Schubert remekművét, és az első asszociációm te vagy. de miért? azért, ami, aki vagy. jó ha tudod...
au revoir!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése