teljesen jellegtelen nap, teljesen jellegtelen eseményekkel. az első gondolatot az Arc indította el bennem még dél környékén. fantasztikusan megmutatta, mennyire éretlenek vagyunk egy igazán fejlett, békés, és harmonikus intellektus megtűréséhez. Jeremy karakterét a lehető legélethűbben alkották meg, így megláthattuk, hogy egy végtelenül bölcs, intelligens és szeretetreméltó lény is szenvedhet. sőt. ebben a világban ő szenvedne a legtöbbet. egy ilyen ember sokat tud. és azt is hogy az ember mennyi mindent nem tud még. itt érvényesülhet a mondás, miszerint minél okosabbak vagyunk, annál inkább rádöbbenünk önnön ostobaságunkra...
ezután a napom továbbra is jellegtelen volt. aztán valami megváltozott. miattad. igen, Te voltál az oka. tudod, hogy most hozzád szólok, pedig nem szükséges, hiszen most is beszélgetünk. a mai este indulhatott volna ezzel, a címben szereplő mondattal is. de nem indult. mert nem volt még itt az ideje. elfogadom a körülményeket, és majd alakul ahogyan alakulnia kell. addig is tovább folytatom veled beszélgetésemet, melynek sosem látom végét, és - bevallom - nem is szeretném látni. rokonlélek, vagy hívjalak bárhogy, de úgy érzem közel állhatsz hozzám. és nem csak azért, mert "rendes" vagyok... igen, itt most elnevettem magam, ne haragudj. legközelebb találkozunk. akkor minden be lesz pótolva. valószínűleg. ohh, jól látod a mosolyt az arcomon, hiszen én sem vagyok ebben teljesen biztos. hisz valahol azért bennem van a "mi van ha nem?". de addig is minden jót, és a többi jókívánság...
au revoir!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése